Magas-Tátra, 2005 november 20-21, vasárnap/hétfő.

Résztvevők:Albert Tomi, Czégé Zoli, Rovó András (Bandi), Sebestyén Zsolt (Sebi), Simon Gabi.

Útvonal: Tátralomnic - Start - Kőpataki-tó - Zamkovszki ház - Téry-ház - Téry-horhos - Zöldtavi csúcs gerince -Téry-horhos -Téry ház - Tarajka - Ótátrafüred.

November 20-án, vasárnap hajnali ötkor indultunk Miskolcról, és érkeztünk 8 körül Tátralomnicra, a lanovka parkolójába. Az idő párás, ködös. Kis tanácstalanság után egy mogorva szlovák értésünkre adta, hogy karbantartás miatt nem megy a kabinos. Tanakodás, mitévők legyünk a Késmárki-csúcsot elérendő. A nagy lanovkánál mondták, hogy karbantartás miatt ez sem jár. Következő verzió: irány Ótátrafüred, siklóval a Tarajkára, majd a magistrálén a Kőpataki-tóig. Az ótátrafüredi parkolóban közölték, a sikló karbantartás miatt nem megy. Szóval december 18-ig csak gyalog. Bár koslattam korábban 2 napig az Internet Tátrával kapcsolatos oldalait, nem láttam sehol sem hogy karbantartás mire, mettől-meddig. Ügyes......Vissza Tátralomnicra, az elektricska mellett parkolás.
Innen irány felfelé, a kék, majd zöld jelzésen. Egy idő után felértünk, 3.5 órát felfelé caplatással töltve. Mindig is útáltam ezt a felmenetet. Megkapó egy sípályán felfelé brusztolni. A Kőpataki-tavi menedékházban meghánytuk-vetettük a továbbiakat: az időjárás rossz. A látás szeszélyesen változva 10-50 m, 10 cm friss porhó, aminek tartása nincs ellenben jótékonyan elfedi a köveket, plussz szél. Gabi, Tomi és Sebi ezt ismerve azért elindultak a Hunfalvira, hátha eljutnak a Késmárkira, nekünk Bandival együtt ilyen szintmászás után nem volt hozzá ingerenciánk. Kis teázás után lementünk ketten a Zamkovszki-házba, ahol a knédli-sör páros élvezete közben befut a hármasunk, hogy meglehetősen siralmas ilyen hóban törmeléklejtőt taposni, így inkább kihagyták a Hunfalvi felmenetet. Gabi előhozakodott az ötlettel, hogy húzzunk felfelé a Térybe, és másnap onnan alkossunk valamit. Így szállásunkat magasabbra gondolva három órakor indultunk felfelé a Kis-tarpataki völgyben. Bandinak sejtettük a tófal szépségét. Külön élmény volt a 20 cm-es porhóban felfelé (is) bukdácsolni. A tófal közepén elfogyott a fény, előszedtük a fejlámpát, és 5-re a házba értünk. Közös öröm Miróval, a gondnokkal, hogy újra találkozunk, majd vacsora, beszélgetés után 9 órakor takarodó, senki sem bírt ébren maradni.
November 21-én hétfőn 7 órakor reggeli, majd előkerültek a túra alternatívák: A Vörös-torony a hágójából, a Jégvölgyi csúcs valamint a Zöldtavi csúcs a Téry-horhosból. A Zöldtavi lett végül beirányozva, 9 órakor indulás, elfogadható időben: jó látás, enyhe szél, -12 C, 20 cm hó. Beoldalaztunk a horhosba, majd meandereztünk felfelé a lassan szügyig érő (50-60 cm-es) porhóban. A horhos tetejétől szintben kb. 50 m-re ki kellett szállni a bal oldali párkányra, annyira mély lett a tartás nélküli hó. Itt bekötődött kötélbe a csapat, és kisvártatva elértük a horhos tetejét. Az időjárás megváltozott: felhőben voltunk, havazni kezdett erős szél kíséretében. Indultunk felfelé a gerincen, utat keresve. Találva csapásirányt vagy három hosszt tehettünk meg, majd amikor látva hogy 13:30 van, lassan haladunk, az időjárás az meg szigorodik, így a visszatérés mellett döntöttünk. Lemászás, majd döngettünk lefelé a Téry-horhosban. Jó nagyokat lépve, időnként fenéken csúszva, pofára, térdre esve. Ilyen hóban gyakorlatilag nem lehet normálisan haladni. Fél négyre értünk vissza a Téry-házba, erős szél és havazás kíséretében.
A menedékházban kis energiafeltöltés (vércukrunk már alapon állt) után összepakolás. Fél ötkor sikerült elindulni lefelé, gyakorlatilag 5 perc után fejlámpát kellett használni. Botorkáltunk lefelé a tófalon, köd van, erős szél, hordja a képünkbe a havat, esünk-kelünk, időnként 1 - 1.5 m, maximum 5 m látás,próbáljuk figyelni a nyomokat nehogy eltévedjünk. Felüdülés volt beérni a kúszófenyves övezetbe, a Zamkó előtt a fenyvesről már nem is beszélve. Kb. 6-ra értünk le a Zamkovszki házba. Beosztottunk 2 sört öten, kicsit polemizáltunk miért drágább itt minden 20%-kal legalább, mint a Téryben, pedig oda fel is kell caplatni a málhával a serpáknak. Levettünk egy réteg ruhát, be a zsákba, irány a Tarajka. A magistrálén jobban haladtunk, az idő is enyhült (minden relatív), a Tarajkán (Hrebienok) rátértünk a lefelé menő aszfaltútra. Ezen mindenki zakózott egy látványosat, köszönhetően a hó alatt megbújó jégrétegnek. A hó továbbra is szakadt az égből. Fél nyolcra érkeztünk az ótátrafüredi elektricskaállomásra, ahonnan 6 perc múlva indult a villanyos Tátralomnicra (ezt a malacot). Bepakolás, majd menet közben száradás volt a program. Levezető látványosságként megtekintettük, ahogy a nyári gumival felszerelt kamionok brékelnek (próbálnak) az emelkedőkön. Dobsina után elfogyott a hó. Miskolcon alvás Tomiéknál, majd Bandival reggel a 7-es IC-vel húztunk Pestre. A városba érve mi azt szubtrópusinak éreztük, a lakosok nem értették mi a piros zokni/saru/jégcsákány együttes, mi pedig azt nem, hogy ilyen kellemes időben miért van az embereken sapka/sál/kesztyű/téli cipő, és emellett miért dideregnek?
Így jártunk......